Képviselő-testületi ülés

Sárisáp Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2017. szeptember 25-én, hétfőn 16.00 órakor tartja munkaterv szerinti rendes ülését a Polgármesteri Hivatal tanácstermében.

Meghívó szüreti mulatságra

Szeretettel meghívunk minden szórakozni vágyót a Szüreti mulatságra.
A mulatság időpontja:
2017. szeptember 23. szombat 17 óra.
Helyszín: Sárisápi Művelődési Ház.

Papírgyűjtés

2017. október 10-én (kedden) 12:00-17.00 óra között iskolánk papírgyűjtést szervez. Kérjük községünk lakosait, segítsék a tanulók gyűjtőmunkáját.

„A Padlás” a Művelődési házban

Szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt a komáromi Magyarock Dalszínház által 2017. szeptember 30-án (szombaton) 19 órakor tartandó „A Padlás” című musical előadásra a Sárisápi Bányász Művelődési Házba (Sárisáp, Malom utca 3.). 

Pályázati felhívás

A Sárisápi Szent Imre plébánia a templom 250. évfordulója alkalmából pályázatot hirdet „A sárisápi templom és a mi családunk” címmel.

Községi zárlat méhészetekre

Az állategészségügyi hatóság fertőző méhbetegedés miatt községi zárlatot rendelt el.
A községi zárlat kiterjed: Tokodaltáró, Tokod, Annavölgy, Sárisáp, Csolnok, Dág, Kesztölc községekre és Dorog városra. A községi zárlat elrendelésével egyidejűen valamennyi méhészet soron kívüli ellenőrzésére is sor kerül.

Bajnai teljesítménytúrák

A Bajnai Természetjáró és Szabadidő Egyesület idén is megrendezi szeptember 24-én a Bajna 50 és a Pusztamarót 17 elnevezésű túráit.

Plakát letöltése

Sárisápon is lesz kis népszámlálás

Ezúton értesítjük a lakókat, hogy Sárisáp település bekerült a 2016. évi mikrocenzus (kis népszámlálás) mintájába. A mintába került háztartásokban élők számára a válaszadás kötelező.

Pályázat vállalkozás indítására

A Vidékfejlesztési Programon belül megjelent a „Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása” című felhívás.

Ruhagyűjtés

A Szent Imre Karitász Csoport a helyi Vöröskereszt Szervezettel együtt ismét RUHAGYŰJTÉST szervez a Karitász ruharaktárában (Sárisáp, Szabadság tér, a posta mögött).

 

Econventio alkotói pályázat

Az Econventio Pénzügyi Kultúra Központ, együttműködésben a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal és a Magyar Művészeti Akadémiával „Gazdaság és kultúra” címmel alkotói pályázatot hirdet. A pályázat célja, hogy a pénzügyi kultúrához kapcsolódó témakörökben olyan alkotások jöjjenek létre, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a pénzügyi ismeretek mellett a pénzügyekről való helyes gondolkodásmódot vizuálisan is fejlesszék, így támogatva a magyar pénzügyi kulturáltság szintjének emelkedését. 

Ruhagyűjtés

A Szent Imre Karitász Csoport a helyi Vöröskereszt Szervezettel együtt ismét RUHAGYŰJTÉST szervez a Karitász ruharaktárában (Sárisáp, Szabadság tér, a posta mögött).

 

Annavölgy és Sárisáp Kertbarátainak és Borbarátnőinek Egyesület Közgyűlése

Annavölgy és Sárisáp Kertbarátainak és Borbarátnőinek Egyesülete elnöksége az Alapszabály IV. fejezet „A. Közgyűlés” alfejezet 1. pontja alapján 2015. október 2-án pénteken 17 órára összehívja az Egyesület rendkívüli közgyűlését.

Visszaköltözik régi helyére a posta

A posta szeptember 28-tól (hétfő) a régi címen, Szabadság tér 2. szám alatt az eredeti nyitva tartással (H - P: 08:00 - 12:00, 12:30 - 16:00) óra között várja az ügyfeleket.
A visszaköltözés szeptember 25-én történik, ezen a napon 08:00 - 12:00 óráig tart nyitva.

Védőnői szolgálat új telefonszáma

Megváltozott az Annavölgyi Védőnői Szolgálat telefonszáma. Az új szám: 06/30298-0877.
 

Papírgyűjtés

2015. október 1-jén (csütörtök) iskolánk papírgyűjtést szervez. Kérjük községünk lakosait, segítsék a tanulók gyűjtőmunkáját.
A befolyt összeget az osztályok tanulmányi kirándulásukra fordítják.

Képviselő-testületi ülés

Sárisáp Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. szeptember 14-én, hétfőn 16.00 órakor tartja munkaterv szerinti rendes ülését a Polgármesteri Hivatal tanácstermében.

Tájékoztatás a Vidékfejlesztési Programról készült kézikönyvről

Megjelent a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara új kézikönyve, amelyben a szervezet összefoglalja az új Vidékfejlesztési Program lényeges elemeit. 
 

Változik a gyermekorvosi rendelés

Helyettesítés miatt 2015. szeptember 10-től a gyermekorvosi rendelés az alábbiak szerint változik:
Hétfő, kedd, szerda, péntek: 8.00-11.00,
csütörtök: 14.00-16.00.

Rendel: dr. dr. Pásztor Tibor.

Változik a gyermekorvosi rendelés (2)

Szabadság miatt gyermekorvosi rendelés változás lesz a sárisápi gyermekorvosi rendelőben az alábbiak szerint:

Értesítés Párkányi Mihály temetéséről

Tájékoztatjuk a Tisztelt lakosságot, hogy Sárisáp Község Önkormányzata autóbuszt indít a Sárisápi Fúvószenekar tagja, Párkányi Mihály temetésére.
Az autóbusz 2014. október 4-én (szombaton) 10 órakor indul az Újtelepi buszmegállótól és minden buszmegállóban megáll.
A temetés helye és ideje: Nyergesújfalu, 2014. október 4. 11 óra.
 

Elektronikai hulladék leadása

A Sárisáp és Környéke Körzeti Általános Iskola szervezésében 2014. szeptember 27-én (szombaton) 8.00 – 12.00 között
elektronikai hulladék leadására lesz lehetőség az az iskola udvarán.

Fogászati szakrendelés szünetel

Szabadság miatt a fogászati szakrendelés 2014. szeptember 22-én (hétfőn) szünetel.
Sürgősségi ellátás Esztergom-Kertvárosban
(Nyitrai u. 3.) 8.00-11.00 óra között.
Rendel: dr. Ámon György 33/319-426.

  (Dág)((8888

Képviselő-testületi ülés

Sárisáp Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
2014szeptember 15-én, hétfőn 16.00 órakor tartja ülését a Polgármesteri Hivatal tanácstermében.


Változik a fogászati szakrendelés ideje

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2014. szeptember 1-jétől változik a fogászati ellátás rendelési ideje.
Új rendelési idő: hétfőn, szerdán, pénteken: 8.00-14.00. Kedden és csütörtökön: 13.00-19.00.
Rendel: dr. Székely Orsolya fogorvos, 33/518-329.

Meghívó a Sárisápi Iparos Kör emlékülésre

A Dorogi Ipartestület 1923. november 23-án – 90 éve – alakult. Ez időszak alatt azokon a településeken ahol voltak tagjaink szinte mindennapi kapcsolatban voltunk és vagyunk az ott működő vállalkozásokkal, önkormányzatokkal, civil szervezetekkel és a lakossággal.

Jelentkezzen Ön is a Járási Mentőcsoportba!

A Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltsége a járás biztonságának növelése érdekében önkéntes alapon szerveződő Járási Mentőcsoport felállítását tervezi.

Leader pályázatok beadása 2013. szeptember 30-ig című lakossági fórum

A „Duna-Pilis-Gerecse” Vidékfejlesztési Egyesület 2013. szeptember 16-án 10.00 órától a Sárisápi Polgármesteri Hivatal Tanácstermében tartja következő, Leader pályázatok beadása 2013.szeptember 30-ig című lakossági fórumát.

Képviselő-testületi ülés

Sárisáp Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

2013. szeptember 16-án, hétfőn 16.00 órakor tartja munkaterv szerinti

ülését a Polgármesteri Hivatal tanácstermében.

E-on önkormányzati fotópályázata

Az E-on fotópályázatot hirdet önkormányzati ügyfelei számára. Pályázni olyan tradicionális események, rendezvények fotóival lehet, amelyek kizárólag csak az adott település szokásait ...

Elektronikai hulladék leadása

A Saubermacher Magyarország Kft. értesítése alapján tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2012. október 25. és október 28. közötti időszakban elektronikai hulladék leadására lesz lehetőség a Művelődési Ház udvarán az erre a célra kihelyezett konténerekben.

 

Rendkívüli képviselő-testületi ülés

Sárisáp Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

2012. szeptember 27-én, csütörtökön 16.00 órakor tartja

rendkívüli ülését a Polgármesteri Hivatal tanácstermében.

Áramszünet

Az E.ON Áramszolgáltató Zrt. 2012. szeptember 25-ére (kedd)
8.30 -1 6.00
óra között az alábbi utcákra áramszünetet hirdetett meg.
Hunyadi u. és a Bartók u.-tól a Nádas közig, Köztársaság u. a  Bartók u. a Nádas közig;  Molnárrét u. teljes, Fő u. a Bartók u. a Nádas közig; Nyírfa u. teljes; Nádas köz teljes.
Fő u. 103-145  és 176-224 között; Malom u. végig; Diófa u. végig; Hunyadi u. 1-49 és 2-46 között; Ady u.végig; Szent István u. végig; Bányász u. végig; Dózsa u. végig; Dolina köz végig; Hám K u. végig.

A hálózat élet- és vagyonbiztonsági szempontból folyamatosan feszültség alatt állónak tekintendő! Az E.ON Zrt. kéri a lakók szíves megértését és türelmét!

Változik a gyermekrendelés időpontja

Szabadság miatt a gyermekrendelés 2012. szeptember

17-étől szeptember 20-áig az alábbi időpontokban lesz.

Képviselő-testületi ülés

Sárisáp Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

2012. szeptember 17-én, hétfőn 16.00 órakor tartja

munkaterv szerinti ülését a Polgármesteri Hivatal tanácstermében.

Eboltás a Szabadság téren

A hatályos állategészségügyi jogszabályok előírják, hogy az állattartó köteles minden 3 hónapnál idősebb ebet veszettség ellen saját költségén beoltatni. Az oltáshoz az eboltási igazolványt minden ebtulajdonos hozza magával, mert új igazolvány kiadására csak díjfizetés ellenében van lehetőség. 

Rendkívüli képviselő-testületi ülés

Sárisáp Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

2012. szeptember 5-én, szerdán 16.00 órakor tartja rendkívüli ülését

a Polgármesteri Hivatal tanácstermében.

Rendkívüli képviselő-testületi ülés

Sárisáp Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

2011. október 4-én, kedden 16.00 órakor tartja rendkívüli ülését

a Polgármesteri Hivatal tanácstermében.

Népszámlálás - 2011

Magyarországon 2011. október 1. és október 31. között népszámlálás lesz, amelynek mindnyájan részesei leszünk, mivel minden lakásra és személyre kiterjedően egyidejűleg, azonos tartalommal kerül rá sor. Az összeírást kérdező biztosok végzik, akik felkeresik a lakosságot.

Jelöltek bemutatkozása

Sárisáp községben a 2010. október 3-ára kitűzött önkormányzati választásokon induló polgármester- és képviselőjelöltek bemutatkozása.

Nyerjen a mi iskolánk!

KEDVES SÁRISÁPIAK!

Adjunk lehetőséget iskolánknak, hogy nyerhessen!

Iskolánk ismét szeretne részt venni a "Nyerjen a mi iskolánk!" Univer pontgyűjtő akcióban.

ÁNTSZ új ügyfélfogadási rendje

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az ÁNTSZ Dorogi, Esztergomi Kistérségi Intézetében bevezetésre került az Egységes Rendszerű Kistérségi Működési Modell (ERKIMM), mely szükségessé tette az ügyfélfogadási rend módosítását.

Kikaptak a focisták

Szombaton az NB III. labdarúgó-bajnokság 5. fordulóján
3:0-ás vereséget szenvedett Sárisáp csapata az Érdiek
ellen.

59. Bányásznapi ünnepség

Idén Sárisápon szeptember 5-én, szombaton kerül sor a Bányásznapi ünnepségre.
Ünnepi program:
15.30 koszorúzás a temetői bányászsíroknál,
16.00 koszorúzás a Bányászemlékműnél.
A koszorúzást követően a művelődési házban: bányásznapi megemlékezés, jubileumi kitüntetések átadása, szakszervezet vezetőségének újraválasztása, vendéglátás.
A Bányász Szakszervezet vezetősége tisztelettel kéri és várja a szakszervezeti tagok megjelenését.